Ősvallás és kereszténység (2.)

Volt-e, van-e, legyen-e "igazi magyar és ősi" vallás? Idegen test-e hazánk földjén a kereszténység? Mit kezdjünk a napjainkban mindegyre felbukkanó ősmagyar-újpogány "tanok" jelenségével? A közelmúltban a honi sajtóban ismét felerősödött a fenti kérdésekkel is sommázható témák hangja. Katolikus részről legutóbb Pápai Lajos győri megyés püspök figyelmeztetett az említett világnézeti divathullám veszedelmére és keresztényellenességére. Az Új Ember hasábjain a következő hetekben párbeszédet kezdeményezünk ebben az eddig elhanyagolt témában. Neves hazai gondolkodók írásait tesszük közzé, akik saját szakterületük szempontjai szerint segítenek eligazodni a fenti probléma útvesztőiben.

Róna-Tas András

A régi magyarok régi hitéről

Milyen volt a magyarság hitvilága a kereszténység felvétele előtt? Érdekes és izgalmas kérdés, amelyre már számos válasz született. A leggyakoribbnak az tűnik, hogy a magyarok ősvallása a samanizmus volt. Ezért érdemes megvizsgálni, mi is az a samanizmus, vajon magyar-e, és igaz-e, hogy a magyarság Szent István előtt a sámánhitnek hódolt?

A samanizmus elnevezés onnan származik, hogy ennek a hiedelemrendszernek a középpontjában a sámán áll. Hiedelemrendszert írok, mert a hiedelemrendszereknél sokkal teljesebb a vallás, amelynek többek között filozófiai alapjai, a teljes világra kiterjedő nézetrendszere, többek között erkölcstana és alapvető szövegei vannak. A samanizmus tehát nem vallás, és megtévesztő "ősvallásnak" nevezni. A sámán, aki egyébként lehet nő vagy férfi, készségeit őseitől örökölte. Ezekkel a készségekkel, saját és közössége hiedelme szerint kapcsolatot tud teremteni a közösség és a túlvilág között. Ezt úgy teszi, hogy tudatosan révületbe ejti magát. Majd a révült állapotban felveszi a kapcsolatot a - rendszerint védő, segítő - szellemekkel. Hírt hoz az elhunytakról, tanácsokat a betegeknek, lelki és testi bajokban szenvedőknek. Elmondja, mit látott a jövőből. A sámán túlvilági utazása idején különleges ruházatot hord, eszköze a dob, révületének okozója: ital és tánc. A világfát jelképező fára mászik fel. A háromosztatú világ, a "felső", az "e világ" és az "alsó", s az ezt a képzetet tükröző világfa szinte minden népnél megvan, s ábrázolását természetesen megtaláljuk honfoglalás kori tárgyainkon is. A samanizmus nem speciális magyar hiedelemrendszer, a földkerekség minden népénél megvolt valamilyen formában.

Azt, hogy a honfoglalás előtti magyarság ismerte a samanizmust, nem lehet egyértelmű forrásokkal bizonyítani, de összehasonlító néprajzi kutatások, régészeti és nyelvészeti vizsgálatok ezt valószínűsítik. Az is valószínűnek tűnik, hogy többfajta sámán élhetett a magyarok között, volt már bizonyos munkamegosztás. A magyar sámán ősi, finnugor eredetű neve táltos lehetett, de érdekes módon török eredetű bölcs szavunk is sámánt jelentett eredetileg. Ennek török alapszava is átkerült a magyarba, ez az a bű, amely még él bűbáj szavunk első felében. A táltos és a bölcs olyan párt képezett, mint a finnugor javas és a török orvos, a kétféle gyógyító vagy "orvosságos" ember. Ebből is látszik, hogy jóval a honfoglalás előtt a magyarság már egy igen sokrétű, finnugor és török eredetű hiedelemvilágban élt.

A samanizmus azonban már a kereszténységgel való találkozás és a honfoglalás előtt visszaszorulóban volt. Helyét fokozatosan átvette az Égistenben való hit. Ez az Égisten-hit a nomád birodalmakban elterjedt hiedelem volt. Jól ismerjük a török népeknél. Egy arab utazó arról számol be, hogy a volgai magyaroknál ugyan tizenkét felsőbb szellemet tiszteltek, de közülük a leghatalmasabb az Ég istene volt. Ezek a volgai magyarok, akiket később Julianus barát is meglátogatott, őrizték a korábbi magyar hiedelemvilág elemeit. Az Égisten, török nevén Tengri tisztelete egyes vélemények szerint az emberiség ősi egyistenhitének maradványa, mások szerint az egyistenhit felé törekvő népek hittörténetének utolsó állomása a nagy vallások, így a zsidó-keresztény hit megjelenése előtt. Akárhogyan volt is, az bizonyos, hogy a honfoglalás előtt a magyarság hiedelemvilágában már megjelent a legfőbb isten, a világ teremtőjének hite.

A teremtő Égistenben való hit is megkönnyíthette a magyarság áttérését a kereszténységre. A magyarság jóval a honfoglalás előtt megismerkedett a kereszténységgel. Erről ma már jól értékelhető forrásaink vannak. A VII-IX. században három szomszéd nép, a gót, az alán és a keresztény Kuvrát kán török népe közvetítette a keresztény hit tanait a Kubán-Don, majd a Dnyeper és a Kárpátok között élő magyarságnak. De bizánci térítő papok is felkeresték az egyre hatalmasabbá váló magyarságot. Egy bizánci forrásokban feljegyzett püspökség a magyarok térítését felügyelhette. A kapcsolat csak bővült az Etelközben, ahol a magyarságot csak a Duna választotta el az ekkor már keresztény Bulgáriától.

A táltos (László Gyula rajza)

A keresztény hit hosszú ideig együtt élt a samanizmussal és az Égisten-hittel. Honfoglalás kori régészeti emlékeink szépen bizonyítják e hiedelmek és hitek egymás mellett élését. A Nógrád megyei Pilinyben talált honfoglalás kori temetőben két egymás melletti sírt tártak fel. Az egyik női sírban keresztény könyörgést tartalmazó görög betűs csüngőt, míg a másikban foglalatba zárt, bajelhárítást szolgáló medveagyart találtak a régészek. A híres tiszabezdédi honfoglalás kori tarsolylemezen egyszerre látható indás életfa és bizánci kereszt.

A honfoglalás után a magyarság kapcsolata még szorosabbá vált a kereszténységgel. Így például tudjuk, hogy 952 körül Konstantinápolyból már térítő püspököt küldtek a Kárpát-medencében élő magyarsághoz. Szent István véglegessé tette a magyarság csatlakozását a kereszténységhez. Művét Szent László fejezte be.

Múltunk kutatása nemzeti kötelességünk. Szabad-e ma ismét az ősi hiedelmeket választani, elutasítani a kereszténységet, sámándobokon utazni a túlvilágra? Erre mindenkinek magának kell megadnia a választ. De tudnia kell, hogy a sámánhit nem speciálisan magyar hiedelem. Aki szembeállítja az "ősi magyar sámánhitet" az "idegen" kereszténységgel, az nem ismeri a magyar múltat.